Nyomtatás
Kategória: Sajtónyilatkozatok
Találatok: 1319

BŐVÜLŐ KAPCSOLATÉPÍTÉSI LEHETŐSÉGEK MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA LATIN-AMERIKÁBAN

A világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági blokkját jelentő és Latin-Amerika GDP-jének csaknem 40 százalékát adó Csendes-óceáni Szövetség XI. csúcstalálkozójához kapcsolódóan a chilei Puerto Varasban 2016. június 29-én került sor a Chile, Kolumbia, Mexikó és Peru alkotta integrációs szövetség és a megfigyelő státuszt elnyert országok első felső szintű tanácskozására.

Hazánkat Bus Szilveszter Déli Nyitásért felelős helyettes államtitkár képviselte a találkozón, amelynek központi témája a megfigyelő országokkal való új típusú együttműködés kialakítása volt. Magyarország részvételi szintje és az a szándék, hogy érdemi tartalmat vigyünk az együttműködésbe, egyaránt figyelmet és pozitív visszhangot keltett.

Bus Szilveszter az egyik kiemelt felszólalóként az oktatási panelben ismertette a latin-amerikai térséggel való kapcsolatok dinamizálását célzó törekvéseinket, s hangsúlyosan szólt a gazdasági versenyképesség és a felsőoktatás közötti szoros összefüggésekről is. Kanada mellett és az európai megfigyelő országok között egyedüliként hazánk konkrét együttműködési javaslatot tett, amelyben a vízgazdálkodás terén szerzett tapasztalatainak átadására 2-2 egyetemi ösztöndíjat ajánlott fel vízügyi mérnökképzésre az integrációs szövetség tagállamainak. A felajánlást az elnöklő perui külügyminiszter és a mexikói külügyminiszter-helyettes személyesen köszönte meg.

A Csendes-óceáni Szövetség csúcstalálkozójának keretében július 1-én Chile veszi át Perutól a soros elnökséget, amin a négy tagállam mellett Costa Rica és Argentína elnöke, valamint Pedro Pablo Kuczynski megválasztott új perui elnök is részt vesz. A tanácskozás központi témája a KKV-k exportképességének növelése a regionális integráció erősítése érdekében.

Bus Szilveszter helyettes államtitkár a chilei tartózkodása során Santiagóban június 28-án kétoldalú konzultációt folytatott Christian Rehren Bargetto nagykövettel, a külügyminisztérium helyettes államtitkárával. A megbeszélés középpontjában - több nemzetközi és regionális téma érintése mellett - kétoldalú kapcsolataink aktuális ügyei szerepeltek, s a felek lépést tettek a kettős adóztatást kizáró egyezmény létrehozása érdekében is.

Forrás: Kromány.hu | 2016. Június 30. | KKM Sajtónyilatkozat